Jugend debattiert international

2015. május 25. és 29. között folyt Ljubljanában, a Goethe Intézet szervezésében, a „Jugend debattiert international” c. disputa verseny előkészülete. Nyolc fiatal disputa, közöttük iskolánk két diákja, Horvat Erik (1. a.) és Ferenc Grega (3. b), is részt vett ezen a rendezvényen. A május 28-i döntőben a zsűri a négy versenyző közül kettőnek adta meg a lehetőséget, hogy részt vegyen a verseny nemzetközi döntőjére, amely idén októberben lesz Lettország fővárosában, Rigában. A két döntős egyike Ferenc Grega lett, aki a szoros versenyben a második helyen végzett.

Horvat Erik, a verseny legfiatalabb résztvevője, a zsűri és a közönség szerint is kiválóan szerepelt.

Mentor: Gergar Zorka

Comments are closed.