Győri tanulmányi kirándulás 2018

Iskolánk a magyart anyanyelvként tanuló diákjai 2018. október 26-án, pénteken egy győri tanulmányi kiránduláson vettek részt. A délelőtt folyamán Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelyével, a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttesével ismerkedtek. Megtekintették a Szent Márton-bazilikát, az altemplomot, a kerengőt, a 400 000 kötetet tartalmazó könyvtárat. Megtudták, hogy a főapátság levéltára őrzi a legrégebbi magyar nyelvű írásos emlékünket. Ez az okmány a tihanyi apátság alapítólevele, amelyet I. Endre király íratott 1055-ben. Majd Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban iskolánk diákjait és tanárait a helyi igazgató köszöntötte és üdvözölte. Ezt követően iskolatörténeti bemutatón vettek részt. A délután folyamán Győr nevezetességeivel ismerkedtek. A városnézés elején közösen emlékeztek meg az 1956-os eseményekről. A győri és a lendvai diákok közösen koszorúzták meg az 1956-ban mártírhalált haltak emlékére elhelyezett emléktáblát. Aztán a belváros történelmi korokat idéző templomai, palotái, múzeumai, jellegzetes sarokerkélyei, a szűk közök sétára hívogatták aLendváról érkező látogatókat. A kirándulás költségeit a Rákóczi Szövetség, Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség és a Lendvai Kétnyelvű Középiskola fedezte.

Comments are closed.