Iskolánk a magyart anyanyelvként tanuló diákjai 2018. október 26-án, pénteken egy győri tanulmányi kiránduláson vettek részt. A délelőtt folyamán Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelyével, a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttesével ismerkedtek. Megtekintették a Szent Márton-bazilikát, az altemplomot, a kerengőt, a 400 000 kötetet tartalmazó könyvtárat. Megtudták, hogy a főapátság levéltára őrzi a legrégebbi magyar nyelvű írásos emlékünket. Ez az okmány a tihanyi apátság alapítólevele, amelyet I. Endre király íratott 1055-ben. Majd Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban iskolánk diákjait és tanárait a helyi igazgató köszöntötte és üdvözölte. Ezt követően iskolatörténeti bemutatón vettek részt. A délután folyamán Győr nevezetességeivel ismerkedtek. A városnézés elején közösen emlékeztek meg az 1956-os eseményekről. A győri és a lendvai diákok közösen koszorúzták meg az 1956-ban mártírhalált haltak emlékére elhelyezett emléktáblát. Aztán a belváros történelmi korokat idéző templomai, palotái, múzeumai, jellegzetes sarokerkélyei, a szűk közök sétára hívogatták aLendváról érkező látogatókat. A kirándulás költségeit a Rákóczi Szövetség, Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség és a Lendvai Kétnyelvű Középiskola fedezte.
-
Legfrissebb
- Fodrász tanulmányi csoport
- Erasmus+ 2026 mobilitás bemutatása “Merünk magasabbra törni”
- Nyári sportnap, 2025/26-os tanév
- Kéz a kézben a kreativitás és a tudás
- Pót-, kiegészítő és tantárgyi vizsgák – tavaszi vizsgaidőszak 2025/26
- A Napbiztosan projekt zárása kiállítással az iskola előcsarnokában
- Horvat Matija a Gunness Citerarekordról
- 2026. évi záróvizsga eredményei
- Petőfi Sándor tanulmányi verseny – díjkiosztó 2026
- Tanulmányi kirándulás a szlovén Tengermellékre és Velencébe
- Iskolánk diákjai a „Csendes üzenetek: a gyermekek segélykiáltásai a telefonon keresztül” című szakmai tanácskozáson
- Az 1. Sz. Lendvai KÁI nyolcadikosai műszaki napja
Kategóriák
Archív






