2024. május 31-én és június 1-jén iskolánk négyéves képzési programjainak 2. évfolyamos diákjaival tanulmányi kiránduláson vettünk részt a Tengermelléken. Első állomásunk Idrijába vezetett, ahol a higanybányát és a Csipkemúzeumot tekintettük meg. Utunkat Pivkába folytattuk a Hadtörténeti Parkba, ahol a második világháborúból származó harckocsi- és repülőgép gyűjteményeket néztük meg. Különösen érdekes volt az Út a függetlenséghez című kiállítás, amely kronologikusan mutatja be a szlovén függetlenség időszakát Jugoszlávia felbomlásának kezdetétől a független Szlovénia kikiáltásáig. Másnap Triesztbe látogattunk el, ahol megnéztük a város nevezetességeit: a kormányzati- és a városi palotát, a római amfiteátrumot és VI. Károly szobrát, aki 1719-ben szabad kikötői státuszt adott Triesztnek. Ezt követően Piránba hajóztunk, ahol az Akváriumot tekintettük meg.
-
Legfrissebb
- Az általános és szakmai érettségi, valamint a záróvizsga bizonyítványainak ünnepélyes átadása
- Pót- és kiegészítő vizsgák – őszi vizsgaidőszak 2025/26
- Diákjaink sikere a kémiaversenyen
- Diákjaink a Szépségfesztivál 2026 rendezvényen is bizonyították tehetségüket
- Ünnepi rendezvény az állami ünnep és a tanévzáró alkalmából
- Fodrász tanulmányi csoport
- Erasmus+ 2026 mobilitás bemutatása “Merünk magasabbra törni”
- Nyári sportnap, 2025/26-os tanév
- Kéz a kézben a kreativitás és a tudás
- Pót-, kiegészítő és tantárgyi vizsgák – tavaszi vizsgaidőszak 2025/26
- A Napbiztosan projekt zárása kiállítással az iskola előcsarnokában
- Horvat Matija a Gunness Citerarekordról
Kategóriák
Archív






