2023 június 25-e és júlis 2-a között iskolánkból 3 diák vett részt a World Schools Debate Academy nemzetközi vita akadémián Kranjska Gorán. A KKI Lendva vitaklubját Grof Aleks (1. a), Treiber Maja (2. a) és Sakač Tija (3. a) képviselték. Az akadémián a szlovén vitázókon kívül Malajziából, Katarból, az Egyesült Arab Emirátusokból, Kazahsztánból, Indiából, Palesztinából, Romániából, Magyarországról és Olaszországból is érkeztek vitázók. Az intenzív és változatos program különféle előadásokat és gyakorlatokat is tartalmazott. Ezek keretében a diákok különféle vitatechnikákkal ismerkedtek meg, melyeket szlovén és külföldi előadók mutattak be. A program a vitához kapcsolódó tartalmakhoz különböző kirándulásokat is tartalmazott. Az utolsó három nap vitaversenyre került sor, amelyre a diákoknak öt fős vitacsapatot kellett alkotniuk. Nemzetközi vonatkozású csapatot alkottunk, hiszen diákjainkon kívül még indiai és magyarországi diákok is vetélkedtek. Csapatunk három vitát nyert, majd bejutott a kezdők elődöntőjébe. Kiemelkedő teljesítményünkért oklevélben részesültünk, Grof Aleks pedig különdíjban a kezdő vitázók között elért 8. helyezésért, ami szintén kiváló eredmény.
-
Legfrissebb
- A Vegyésztechnikusok 29.Országos Versenye és a Fiatal Kémikusok Találkozója 2026
- Fogadóórák – 2026. 5. 28.
- A „Sportolj egy jó cél érdekében” című jótékonysági sportrendezvény 2026
- Hód Napja 2026
- Squadrille 2026
- A 4. k osztály diákjai az állandó méhészeti kiállítás megnyitóján
- Látogatás a Zotter csokoládégyárban
- A zMIGAJ! Kikapcsolódás napja
- A 2025/26-os Petőfi Sándor tanulmányi verseny országos fordulójának eredményei
- Jutalomkirándulás 2026: Pécs és Mohács
- Társadalom- és természettudományi nap 2026
- Növekszem a könyvvel 2025/2026
Kategóriák
Archív






