Erasmus+ Milano 2016


Erasmus+ Milano – Vasárnapi séta

2016. október 30-án, vasárnap, a megszokott kis csapat ismét körútra indult, mégpedig a Pirelli Hangar Bicocca nevű modern művészeti kiállításra. A helyszín Európa egyik legnagyobb, de elhagyatott hangárépületei, ahol hajdanán vasúti vagonokat építettek. Manapság a hangárok kiállításoknak adnak otthont és kiváló társalgási lehetőségeket nyújtanak. Külön figyelmet szentelnek itt is a gyerekeknek, hiszen mindenhol találhatók olyan helyszínek, ahol egyedül vagy szüleikkel együtt testközelből ismerhetik meg a művészetet.


Milánói séta no. 2.

2016. október 29-én a koordinátorunkkal meglátogattuk a város központjában található Sforza-várat. Azt mondják, hogy ha nem láttad a várat, nem láttad Milánót. Az állandó kiállítások mellett számos más kiállítás is meglátogatható, mi pedig a Momenti Musicali tárlatot néztük meg, amely érdekessége az volt, hogy láthattuk, miként készülnek a hegedűk. A séta a Teatro Manzoni színház felé vezetett, ahol a Hotel Transilvania musicalt játszották.


Soldout (2. hét)

Kaja és laura inkább művészi munkával foglalkoznak, de minden tapasztalat nagyon jól jön. A csapat többi tagja meglátogatta őket, és ahogy a képekből is kiderül, látszik, hogy művészekkel dolgoznak együtt, hiszen egy pillanat alatt eljátszottak egy rövid történetet.


Desmolupo Ducati Service (2. hét)

Dominika a héten, egyebek között olyan munkákat végzett, mint a motor kipufogó-rendszerének a cseréje, motor összeállítása és beépítése. Többek között tesztelték a Panigale nevű motort, amit egy portugáliai versenypályának készítettek.


NuZoo Robotics (2. hét)

A diákok a második héten is folytatták a robottal való munkát, angol nyelvű utasításokat írtak, valamint videókat készítettek. Az elkészült reklámfilmet a mentoruk külön megdícsérte. Gratulálunk!


Monza

Október 23-án, vasárnap, néhányan az eső ellenére rövid túrát tettünk Monza belvárosában, mások pedig inkább a szálláson maradtak, hogy a pihenésből energiát nyerjenek a következő hétre. Monza egy 130.000 lakost számláló, Milánótól 15 km-re fekvő város. Az érdekességek mellett, mint pl. a királyi park – Európa egyik legnagyobb efféle parkja – a királyi palota és a versenypálya, Monza Lombardia egyik jelentős ipari városa is.


Leonardo da Vinci Múzeum

Október 22-én Milánóba utaztunk, ahol megnéztük a Leonardo da Vinci Múzeumot. A csodálatos múzeumban bemutatásra kerülnek a tudomány és technika különböző területei, külön részlegen pedig a nagy mester, Leonardo da Vinci munkásságát mutatják be. Itt két eredeti képe is megtekinthető. Nagy figyelmet fektetnek a gyerekek és fiatalok oktatásának, hiszen a technikát és a tudományt az ún. TINKERING zónákban mutatják be.

A nap folyamán meglátogattuk még Naviglit, Milánó egyre nagyobb népszerűségre szert tevő részét, amelyet csatornák hálóznak be. A hangulatos városrészben számos kávézó, üzlet, fagyizó, antikvárium található.


Autodromo Monza

Október 21-én a tömegközlekedésben dolgozók sztrájkja miatt elmaradt a gyakorlati oktatás, ezért a monzai királyi parkba indultunk, pontosabban az Autodromo Nationale Monza versenypályára. A leghíresebb versenyek, tehát a Forma 1-es verseny mellett, itt számos más rendezvény is folyik, mint pl. különböző rallyk, vásárok, stb.


2016. 10. 17-én monzai szállodánkban a koordinátorainktól meggaptuk az alapvető információkat, bemutatták az utazási lehetőségeinket, majd elindultunk első utunkra Milánóba. Meglátogattuk a munkahelyeket, a koordinátorokat, valamint az Evolvo ügynökség igazgatóját, majd rövid sétát tettünk a városban. A közlekedéshez buszokat, vonatot és földalattit használtunk, hiszen minden nap így fogunk utazni. A munkanap pedig így telik. A hagyományos „édes” olasz reggeli után a diákok elindulnak a munkahelyükre gyakorlati oktatásra. Monzától Milánóig (Olaszország második legnagyobb városáig) az utazás egy irányba egy órát tart, néhány diák meg tovább utazik. És diákjaink már jól csinálják!


Soldout

Kaja és Laura a gyakorlaot a Soldout Kft-nél végzik. A társaság musicalek produkciójával foglalkozik. Jelenleg egy új, Benji és Fede, olasz énekesekről készülő musical kezdőfázisában vesznek rész. A diákok feladata az első héten az volt, hogy minél több információt szerezzenek a két énekesről, és írjanak néhány rövid történetet írjanak, hogyan képzelik el a musical történetét. Érdekes, ugye?


NuZoo Robotics

Az utazási bonyodalmak mindennapivá vállása után gépészeink, pontosabban Simon, Nejc, Aljaž, Etjan és Sašo, hamar megszokták a munka ritmusát. A gyakorlatot a NuZoo Robotics cégnél végzik. A feladatuk az, hogy megismerjék a RaRo nevű felügyelőrobot működését, megértését és lehetőségeit. Ennek alapján 10 felvételt, reklámfilmet kell készíteniük, amelyekkel a vevők számára bemutatják a robotot. Nehéz felatad? Diákjainknak eszerint korántsem, hiszen a munkálatok már a záró fázishoz értek.


Desmolupo Ducati Service

Dominika, az egyetlen gépész-lány, a Desmolupo Ducati műhelyben végzi a gyakorlatát. Habár a műhelybe vezető útja egyszer hosszabb ideig tart, mint a többi diák, a fáradalmakat elfelejtetik a Ducati motorok és az üzem jó csapata. A gyakorlat első napjaiban a motorok eladásra való felkészítése mellett olyan munkákat végzett, mint a kuplingcsere, fékek, szelepek, kipufogó rendszer, olajszűrő, jelzőlámpák, stb. cseréje. A jó közérzetét a mellékelt képek is bizonyítják.


Milánói séta

Comments are closed.