Ballagás 2021

2021. május 21-én, pénteken, a 3. évfolyamos diákok (a gimnazisták és a szakközépiskolás diákok), valamint a 2. évfolyamos szakiskolás diákok búcsúprogramot készítettek, amivel elbúcsúztak a Lendvai Kétnyelvű Középiskola végzős diákjaitól.

Az egy évvel fiatalabb diákok társasjáték formájában készítették el a műsort, amely során a végzősök megmutatták, mit is tanultak az eltelt 5, 4, ill. 3 évben.

A harmadikos, ill. másodikos diákok a végzősöktől átvették az iskola kulcsát, és megígérték, hogy vigyázni fognak rá, valamint öregbíteni fogják iskolánk diákjainak és iskolánknak jó hírét.

A program záró részében a végzősök a járványhelyzethez megfelelő táncot, a Jerusalemát táncolták el, amit a tornaórákon tanultak meg.

Az idei ballagást is a koronavírus jellemezte, ezért a műsorban is külön figyelmet szenteltünk az óvintézkedések betartásának.

Comments are closed.