Iskolánk ugyanis úgy döntött, hogy a tevékenységek hete keretében a belső udvaron kibővíti az öko-, és újraépíti a dísznövénykertet. Kovač Ildikó tanárnő a kitűzött célokkal összhangban minden nap más diákokkal és tanárokkal dolgozott. A fotók alapján nyomon követhető, hogyan alakítottuk át a meglevő kertet.
Hétfőn a 3. b osztály diákjai a meglevő kertet rendezték, az 1. b és c osztály diákjai pedig Banfi Štefan házmester segítségével előkészítették az újat: földet tologattak, eltávolították a régi díszkavicsot és a gyomot, valamint az elszáradt díszcserjéket.
Kedden és szerdán a 3. c, 4. g és az 1. d osztály diákjainak egy része felásta a dísznövénykertet, majd előkészítette a földet a növények beültetésére, ezt követően gyom elleni fóliát helyeztek el rajta, míg mások gyógynövényeket ültettek, magokat vetettek. A 2. d osztály diákjai pedig tanáraik, Bukovec Miran és Sobočan Blaž utasításait követve a szőlőtőkék mellé gödröket ástak a felállítandó lugaslábaknak.
Csütörtökön az 1. d osztály diákjai a levendulaültetésben segédkeztek, a 3. d osztály pedig befejezte a lugasépítést.
A levendulapalántákat a magyarországi Zsohár Kertészet ajándékozta iskolánknak. A négynapos munka eredménye a fotókon látható.
A fotókat Tomšič Tibor és mag. Zver Gabriela készítette.