Tanulmányi kirándulás Mariborba

2023. június 2-án, pénteken az 1. k osztály diákjai tanulmányi kiránduláson vettünk részt. Először a Šteker Központba látogattunk el, ahol egy foglalkozáson vettünk részt az online biztonságról. Három csoportba osztottak bennünket. Minden csoport egy-egy témát dolgozott fel (internetfüggőség, online zaklatás és online biztonság), majd bemutattuk azt a többi osztálytársunknak.

Ezután a közgazdasági technikum program diákjai elmentünk az Europarkba, ahol különböző kiskereskedéseket látogattunk meg, és bizonyos szempontok szerint (pl.: az ár, a cég mérete, termékkínálat) csoportosítottuk őket.

Az óvodapedagógia szakos diákok pedig a Bábszínházba látogattunk el, ahol egy bábkollekciót mutattak be nekünk, majd egy kreatív műhelymunkában vettünk részt, ahol egy bábot – egy pókot – készítettünk az árnyékszínházhoz.

Az 1. k osztály dijákjai

Comments are closed.