Jutalomkirándulás 2018

2018. április 19-én és 20-án iskolánk diákjai jutalomkiránduláson vettek részt. Csütörtökön reggel a program szerinti első megállójuk Ópusztaszer volt, ahol a Szeri csárdában finom ebéddel várták a társaságunkat, majd a Nemzeti Történeti Emlékparkban először a Feszty-körkép fenséges világát néztük meg. Ezt követően bejártuk az Emlékparkot, megnéztük a skanzent, illetve a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény épületei által megismerhettük a szegedi nagytáj parasztságának hétkoznapjait és ünnepeit. A diákok a Nomád Parkban kipróbálhatták a honfoglaló magyarság mesterségeit, ahol a vállalkozó kedvűek íjászkodhattak is, a többiek pedig bőrözésen vettek részt.

Majd a Lakiteleki Népfőiskolába indultunk, ahol Lezsák Sándor, Magyarország országgyűlésének alelnöke fogadott bennünket, beszélve az értékfeltáró kollégium merész, jövőbe látó terveiről. Aztán közös fotót is készítettünk, vacsoráztunk, azt követően pedig ajándék gyanánt a medencében élvezhettük a termálvíz gyógyító hatását. Aztán a hosszúra nyúlt este alvásba torkollott. Pénteken a reggeli után Kecskemétre vezetett útunk, ahol szemügyre vettük a várost, majd a szecesszió gyöngyszemét, a híres Városháza Dísztermét tekintettük meg. A város szülöttjének, Katona Józsefnek az Emlékházát is megnéztük, ahol a drámaíró életével és munkásságával, valamint a Bánk bán históriájának legfontosabb mozzanataival ismerkedtünk. Ebéd után a következő állomás megtekintése a Népi Iparművészeti Gyűjtemény volt. Magyarország egyik legszebb belvárosa a kecskeméti, ahol a szabadidőnket tölthettük el. Kecskemétről haza utaztunk. Nagyon tartalmas kikapcsolódásban volt részünk. Még hosszan emlékezni fogunk a történelmi és kulturális nevezetességekre, természeti szépségekre.

Comments are closed.