2017. június 7-én és 8-án iskolánk diákjai jutalomkiránduláson vettek részt. Csütörtökön reggel első megállójuk Szalafőn volt, ahol a Pityerszeri skanzent járták be, majd Szentgotthárdra utaztak, ott a Ciszterci templomot és kolostort tekintették meg. Délben Szombathelyre érkeztek, ahol a Tóvendéglőben ebédeltek, majd körülnéztek a városban. Estére megérkeztek Novákfalvára, ahol vacsora után ismerkedtek, majd aludni tértek. Pénteken a reggeli után Kőszegre vezetett útjuk, ahol szemügyre vették a várost és a Jurisics-várat. Ebéd után következő állomásuk Sárvár volt, ahol a Nádasdy-várat járták be. Sárvárról haza utaztak.
-
Legfrissebb
- Szakmai kirándulás a Tengermellékre és a Karsztvidékre 2026
- Technológiák arénája 2026
- A lelki egészség világnapja
- Tanulás a gyakorlatban a Muravidéki Mintagazdaságban
- Óvodapedagógus nap 2026
- A Szlovén Köztársaság Munkaügyi Hivatal látogatása
- Találkozó a munkaadókkal
- Október – a takarékoskodás hónapja
- Pót- és kiegészítő vizsgák – kiegészítő vizsgaidőpont 2026/27
- UP Botana Aura Tanvállalat Kft.
- Szakmai kirándulás Ljubljanába
- Erasmus+ – A kisebbségek jövője
Kategóriák
Archív






