A szervezett előadások résztvevői az előadások befejezése után tesznek vizsgát. Az önképzős résztvevők vizsgaidőpontjait a szervező az érdeklődés alapján határozza meg.
A beosztás a Vizsgaidőpontok menüpontban kerül közzétételre.
A vizsgára a résztvevő a záró előadáson vagy a vizsgaidőpont előtt hét nappal a szervezőnél jelentkezik. A lemondás a vizsgaidőpont előtt két nappal lehetséges.
A szervezett előadások résztvevőinek tandíja tartalmazza az adott tanévben megvalósuló tantárgyak és modulok első két vizsgaalkalmát. Amennyiben olyan vizsgát tesznek, amelyet nem a rendes vizsgaidőszakban hirdettek meg, azt a vizsgára való jelentkezéskor ki kell fizetniük.
Az önképzős résztvevők a vizsgadíjat jelentkezéskor fizetik meg.
A résztvevők egy tantárgyból/modulból többször is vizsgázhatnak: kétszer a tantárgy tanáránál, harmadik és minden további alkalommal pedig vizsgabizottság előtt.
A részvizsgák az adott tanév tantárgyi egységeinek tudását értékelik.
A záróvizsgák egy adott tantárgy adott tanévi anyagát, illetve egy teljes képzési program vagy akár több tanév anyagát is értékelhetik.
A felnőttekre ugyanazok a tudáskatalógusok vonatkoznak, mint a fiatalokra.
A vizsgaeredményekről a résztvevők annál a tanárnál kapnak tájékoztatást, akinél vizsgáznak, vagy a szervezőnél.






