“MEET” nevezetű projekt

2018. március 12-én, 16-án és 19-én iskolánkban folytattuk a “MEET, Médiaoktatás az igazságosságért és a toleranciáért” nevezetű projekt kivitelezését, amely a ljubljanai székhelyű Békeintézet keretében folyik. A 3. a és…

Več/Több

Szimbiózis 2018

Manapság egyre kevesebb időt fordítunk korosabb szeretteinkre, rokonainkra – erre próbált bennünket figyelmeztetni a „Szimbiózis” projekt. Azzal, hogy életünkből néhány órát a lendvai Nyugdíjasok Egyesületének tagjainak szenteltünk, nemcsak ők tanulhattak…

Več/Több

Mozgás szimbiózisa 2016

A harmadikos gimnazisták idén is részt vettek a Mozgás szimbiózisa elnevezésű projektben. A diákok meghívták az iskolába nagyszüleiket és velük együtt – Nađ Mirjana tanárnő vezetésével, pilátesz gyakorlatokat végeztek. Azt…

Več/Több