2018. április 24-én, kedden a Lendvai Kétnyelvű Középiskola magyar anyanyelvi diákjai ljubljanai Tanulmányi Kiránduláson vettek részt. Megtekintették a Ljubljanai Magyar Nagykövetséget, ahol a nagykövetasszony helyettese, Dávid Andor elsőbeosztott fogadta a…
2018. április 19-én és 20-án iskolánk diákjai jutalomkiránduláson vettek részt. Csütörtökön reggel a program szerinti első megállójuk Ópusztaszer volt, ahol a Szeri csárdában finom ebéddel várták a társaságunkat, majd a…
2018. december 18-án a szakmai tantárgyak keretében a 1. b, 2. b, 3. b, 5. g, 2. e és 3. e osztály tanulói ellátogattak a riegersburgi Zotter csokoládégyárba. A vállalat…
Október 25.–én a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére különleges történelmi órákon vettek részt az 1. e, 1. f és 4. g tanulói. Ellátogattak a muraszombati múzemumba, ahol az előadás mellett még…
A magyart anyanyelvként tanuló diákok 2017. október 20-án egy budapesti tanulmányi kiránduláson vettek részt. A délelőtt folyamán a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban egy rendhagyó történelemórán az 1956-os forradalom eseményeiről bővítették…
2017. szeptember 7-én és 8-án a harmadikos gimnazisták és szakközépiskolások a már hagyományossá vált budapesti tanulmányi kiránduláson vettek részt. Többek között megtekintették a Mátyás-templomot és a Halászbástyát, majd a budai…
2017. szeptember 5-én a 4. a és 4. c osztályok diákjai, valamint a 3 kísérő tanár részt vettek az ún. Vega-úton. Az első állomás Dolskón volt, ahol Željko Savič úr…
2017. szeptember 7-én és 8-án az elsős gimnazisták és szakközépiskolások középiskolás koruk első, a már hagyományossá vált dél-magyarországi szakmai kirándulásán vettek részt. Többek között megismerkedtek a pusztai élettel, meglátogatták Petőfi…
2017. június 7-én és 8-án iskolánk diákjai jutalomkiránduláson vettek részt. Csütörtökön reggel első megállójuk Szalafőn volt, ahol a Pityerszeri skanzent járták be, majd Szentgotthárdra utaztak, ott a Ciszterci templomot és…